Rendelkezésre tartási idő

A rendelkezésre tartási idő a hitelszerződés megkötését követő időszak, amely során a hitelfelvevő kérheti a hitel folyósítását.

A rendelkezésre tartási idő az az időtartam, amely a hitelfelvevő rendelkezésére áll, hogy a hitelszerződésben meghatározott folyósítási feltételek teljesítése esetén a hitel összegét részben vagy egészben lehívja. Azaz a rendelkezésre tartási idő alatt a bank készen áll arra, hogy a szerződésben meghatározott feltételek mellett eleget tegyen a hitelfelvevő folyósítási igényének. 

Beruházási hitelszerződésekben igen gyakran szerepel rendelkezésre tartási idő, hiszen a hitel több részletben, a beruházás előrehaladtával, előre meghatározott folyósítási terv szerint válik lehívhatóvá.

A rendelkezésre tartási idő lehetséges hossza hitelkonstrukciónként más és más, az erre vonatkozó tájékoztatást a bankok kondíciós listái, illetve hirdetményei tartalmazzák. A rendelkezésre tartási idő hossza a szerződéskötéstől számítva általában legfeljebb 1-2 év, és nem lehet hosszabb, mint hitelszerződésben meghatározott futamidő, illetve türelmi idő.

A megkötött hitelszerződés pontosan, azaz dátumszerűen meghatározza az adott ügyletre érvényes rendelkezésre tartási idő kezdetét és végét. A hitelezők a rendelkezésre tartás után díjat számítanak fel.

Utoljára szerkesztve: 2021. január 7.

Kapcsolódó dossziék

Kapcsolódó fogalmak

Oldalunk célja a tájékoztatás. Minden tartalmat a legnagyobb gondossággal állítottunk össze és rendszeresen ellenőrzünk, az itt szereplő információk azonban nem tekintendők konkrét helyzetekre vonatkozó üzleti, jogi tanácsadásnak, az információk alkalmazásából fakadó bármilyen jogi következményért a kiadó felelősséget nem vállal.
Hivatalos állásfoglalásért mindig forduljon az illetékes hivatalhoz, ha tanácsadásra van szüksége a megfelelő szakértőhöz! Ha az oldalunk aktualitását vesztett hibás információval találkozna, kérjük jelezze nekünk: hibabejelentes@startupguide.hu!