Adózás előtti eredmény / EBIT

Az adózás előtti eredmény azt mutatja meg, hogy a cégünk milyen sikeresen tudott bánni a rábízott vagyonnal. Ugyanakkor ez még nem profit, ebből még adót kell fizetni.

Az adózás előtti eredmény (vagy EBIT, azaz Earnings Before Taxes) egy nagyon fontos könyvelési mutató, amely egy cég adófizetés előtti, tehát bruttó eredményét mutatja meg. Ez az összeg az adott évben befolyt üzleti, pénzügyi és rendkívüli tevékenységből származó eredményt jelöli. Több szempontból is nagyon jelentős szám, hiszen például a kettős könyvvitelt vezető társas vállalkozásoknál ez jelenti a társasági adó alapját. 

Az EBIT mutatja meg azt, hogy a vállalkozásunk mennyivel többet tudott megtermelni, mint amit kiadásokra fordított. Benne van a vállalkozási eredmény – ez az üzemi eredmény, ami ugyancsak kiemelt mutatószám, hiszen a cég fő tevékenységének eredményességéről szól. Az adózás előtti eredmény ezenfelül tartalmazza a rendkívüli bevételeket is – ilyen például a pénzeszközök hozama, ha van, vagy esetleg egy vagyontárgy értékesítéséből származó pénz. 

Az adózás előtti eredmény, mint mutatószám jó tulajdonsága, hogy összehasonlíthatóvá teszi a cég teljesítményét más cégekével, sőt más országok cégeivel is. Ez különösen érdekes lehet az esetleges befektetőknek, hiszen így a különböző országok eltérő adórendszereinek hatásától megtisztítva tudják összevetni a cégek eredményességét, vagyis azt, hogy a vállalkozás milyen hatékonyan gazdálkodott az erőforrásaival. 

Fontos, hogy az adózás előtti eredmény még nem a profit, hiszen mint a neve is mutatja, ebből még adót is kell fizetni. Ami az adófizetés után megmarad, az az adózott eredmény. Eredménytartalékba tehető vagy osztalékot is lehet kivenni – viszont azt is terheli szociális hozzájárulás és személyi jövedelemadó. Az adózás előtti eredmény tehát még nem elkölthető jövedelem, de jól mutatja, hogy hogyan teljesít a cég, és ebből állapítják meg többféle adó mértékét is. 

Utoljára szerkesztve: 2021. augusztus 6.

Kapcsolódó témák




Utoljára megtekintett fogalmak

Oldalunk célja a tájékoztatás. Minden tartalmat a legnagyobb gondossággal állítottunk össze és rendszeresen ellenőrzünk, az itt szereplő információk azonban nem tekintendők konkrét helyzetekre vonatkozó üzleti, jogi tanácsadásnak, az információk alkalmazásából fakadó bármilyen jogi következményért a kiadó felelősséget nem vállal.
Hivatalos állásfoglalásért mindig forduljon az illetékes hivatalhoz, ha tanácsadásra van szüksége a megfelelő szakértőhöz! Ha az oldalunk aktualitását vesztett hibás információval találkozna, kérjük jelezze nekünk: hibabejelentes@startupguide.hu!