Folyósítási terv

A folyósítási terv a kölcsönfelhasználásra vonatkozó ütemterv.

Az, hogy valamely hitelügylethez kapcsolódik-e folyósítási terv, alapvetően a hitelcéltól függ. Különösen beruházási hiteleknél van jelentős szerepe a folyósítási tervnek, amikor a kölcsön lehívása, felhasználása a kivitelezés előrehaladása szerint történik. 

A jellemzően havi, esetleg negyedéves ütemezésű folyósítási terv rendszerint a hitelkérelem, később a hitelszerződés melléklete. 

Folyósításra akkor kerülhet sor, ha a különböző előfeltételek teljesültek (pl. zálogszerződés megkötése, adásvételi szerződés bemutatása, a bankot illető jelzálogjog bejegyzése, a hitelszerződés közjegyzői okiratba foglalása stb.; beruházási hitel esetén gyakran a beruházás egyes fázisaihoz kötötten). 

Emellett az egyes kölcsönösszegek lehívásához szükség van a lehívási igény bejelentésére is a bank felé. Ennek általában a kifizetést megelőzően legalább két banki munkanappal korábban meg kell érkeznie a bankhoz. A lehívási igényt cégszerűen, illetve a banknál bejelentett módon kell aláírni. A hitelszerződésből kiderül, ha a lehívási igényhez további (pl. a beruházás előrehaladását igazoló) dokumentumok csatolása is szükséges.

Utoljára szerkesztve: 2021. július 28.

Kapcsolódó témák



Utoljára megtekintett fogalmak

Oldalunk célja a tájékoztatás. Minden tartalmat a legnagyobb gondossággal állítottunk össze és rendszeresen ellenőrzünk, az itt szereplő információk azonban nem tekintendők konkrét helyzetekre vonatkozó üzleti, jogi tanácsadásnak, az információk alkalmazásából fakadó bármilyen jogi következményért a kiadó felelősséget nem vállal.
Hivatalos állásfoglalásért mindig forduljon az illetékes hivatalhoz, ha tanácsadásra van szüksége a megfelelő szakértőhöz! Ha az oldalunk aktualitását vesztett hibás információval találkozna, kérjük jelezze nekünk: hibabejelentes@startupguide.hu!