MFB Csoport

A Magyar Fejlesztési Bank portfóliójába tartozó cégcsoport tagjai többek között hitel-, tőke- és garanciatermékeket kínálnak a hazai vállalkozások számára.

A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) a magyar állam kizárólagos tulajdonában lévő hitelintézet, melynek feladata, hogy a piaci szereplők által hatékonyan nem finanszírozható területeken is pénzügyi megoldásokat biztosítson.

Maga az MFB Bank alapvetően különböző felhasználási célú és futamidejű hiteltermékeket, valamint az MFB Pontok hálózatán keresztül visszatérítendő európai uniós forrásokat kínál, ugyanakkor a bank portfóliójába tartozó más intézmények – összefoglaló néven az MFB Csoport tagjai – több más pénzügyi eszközt is biztosítanak a hazai vállalkozásoknak.

A csoport kockázatitőke-befektetésekre szakosodott tagja a Hiventures, a hazai startup ökoszisztéma egyik legnagyobb szereplőjeként egyaránt kínál inkubációs befektetési terméket az induló startup vállalkozásoknak éppúgy, mint a már érettebb életszakaszban járó, a termékfejlesztésen, piaci validáción már túllépett cégeknek. 

Egy mérettel feljebb, elsősorban a gépiparban, az energetikában, az egészségügyben és a feldolgozóiparban bonyolít – legalább 500 millió forint tőkeigényű – befektetéseket az MFB Invest Befektetési és Vagyonkezelő Zrt. .

A Garantiqa a hazai kkv szektor finanszírozásának egyik legfontosabb szereplője. A társaság vállalati hitelhez, garanciához, lízing- és faktoring ügyletekhez ad kezességet, azaz azt vállalja, hogy amennyiben az adós nem tesz eleget fizetési kötelezettségének, úgy helyette fizet a pénzügyi intézménynek. A cég fontosságát jól mutatja, hogy mára minden ötödik kkv-hitelhez kapcsolódik Garantiqa kezességvállalás.

A csoporthoz tartozik a fentiek mellett a faktoring tevékenységgel foglalkozó MKK Magyar Követeléskezelő Zrt., az ingatlanok adásvételével, bérbeadásával, létesítményüzemeltetéssel foglalkozó MFB Ingatlanfejlesztő Zrt., és a felsőoktatásban tanuló hallgatók megélhetési, tanulmányi költségeihez finanszírozást biztosító Diákhitel Központ Zrt.

Az MFB Csoport az MFB Gazdaságélénkítő Program keretében közel 1500 milliárd forintos finanszírozási segítséget nyújt a hazai vállalkozások számára a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak ellensúlyozására.

Utoljára szerkesztve: 2021. július 20.

Kapcsolódó témák








Utoljára megtekintett fogalmak

Oldalunk célja a tájékoztatás. Minden tartalmat a legnagyobb gondossággal állítottunk össze és rendszeresen ellenőrzünk, az itt szereplő információk azonban nem tekintendők konkrét helyzetekre vonatkozó üzleti, jogi tanácsadásnak, az információk alkalmazásából fakadó bármilyen jogi következményért a kiadó felelősséget nem vállal.
Hivatalos állásfoglalásért mindig forduljon az illetékes hivatalhoz, ha tanácsadásra van szüksége a megfelelő szakértőhöz! Ha az oldalunk aktualitását vesztett hibás információval találkozna, kérjük jelezze nekünk: hibabejelentes@startupguide.hu!