Pitch

Számtalan eltérő helyzetben és közönség előtt kell majd beszélnünk üzleti ötletünkről, cégünkről – ez a szituáció a pitch.

Azóta, hogy elkezdtünk üzleti ötletünk megvalósításán és cégalapításon gondolkodni, rengeteg információt összegyűjtöttünk, tervezgetéssel, számolással átvirrasztott éjszakák sora, számtalan hosszas beszélgetés van már mögöttünk. 

Piacot kutattunk, esetleg már üzleti tervet készítettünk, sajnos azonban ez még nem elég: amennyiben az ötlet fejlesztéséhez, piacra viteléhez együttműködő partner vagy külső finanszírozás szükséges, úgy az ötletet be is kell tudnunk mutatni a partner – nagy beszállító, egy fontos vevő vagy egy előélet és vagyon nélküli startup esetében nagy valószínűséggel egy angyalbefektető, egy inkubátor vagy már egy kockázatitőke-társaság – számára.

Ez pedig messze nem olyan egyszerű, mint első pillantásra látszik: ahhoz, hogy egy tervezett üzleti ötletről szabadon, érthetően, és ha szükséges, akár 1, akár 15 percben is érdekesen tudjunk beszélni – ez a szituáció a pitch –, jó előre fel kell készülnünk. 

A felkészüléshez először is természetesen mindent tudni kell a cégről, az ötletről: ismerni kell a piacot, a versenytársakat, a terméket, a potenciális vevőket; hol vannak a projekt erős pontjai és mik a gyengeségei.

Emellett ismernünk kell azt vagy azokat, akikhez beszélünk. Egy kockázatitőke-befektető, egy startupverseny zsűrije vagy épp egy kulcsfontosságú vevő képviselője mást és másképp szeretne hallani. A második lépés tehát, hogy pontosan tudjuk, kihez is fogunk beszélni, ő mennyire ismeri az iparágat, mi lehet érdekes számára, mi az újszerű cégünkben, piacunkban, történetünkben.

A harmadik pedig a gyakorlás: az a helyzet, hogy nagyon kevesen képesek ösztönösen akár egy rövid elevator pitchet, akár egy hosszabb, beszélgetős befektetői prezentációt egyből, gond nélkül előadni. A legtöbbeknek ehhez sok próbára, gyakorlásra van szükségük.

Utoljára szerkesztve: 2021. június 12.

Kapcsolódó témák




Utoljára megtekintett fogalmak

Oldalunk célja a tájékoztatás. Minden tartalmat a legnagyobb gondossággal állítottunk össze és rendszeresen ellenőrzünk, az itt szereplő információk azonban nem tekintendők konkrét helyzetekre vonatkozó üzleti, jogi tanácsadásnak, az információk alkalmazásából fakadó bármilyen jogi következményért a kiadó felelősséget nem vállal.
Hivatalos állásfoglalásért mindig forduljon az illetékes hivatalhoz, ha tanácsadásra van szüksége a megfelelő szakértőhöz! Ha az oldalunk aktualitását vesztett hibás információval találkozna, kérjük jelezze nekünk: hibabejelentes@startupguide.hu!