Váltó / Bill of exchange

A váltó (bill of exchange) a nemzetközi üzleti életben évszázadok óta elterjedt hitelfedezeti és készpénzkímélő eszköz, segítségével bank bekapcsolása nélkül is lehet hitelben vásárolni, illetve biztonságosan hitelben értékesíteni.

A váltó szigorú alakisághoz kötött, a jog erejénél fogva (ipso jure), külön megengedő rendeleti záradék (to order) nélkül is forgatható értékpapír, amely fizetési felszólítást vagy fizetési ígéretet tartalmaz. Változatait, kibocsátását és felhasználását, valamint a váltókövetelések érvényesíthetőségét a váltójogok (nemzeti váltótörvények és a Genfi Nemzetközi Váltóegyezmények, 1930) szabályozzák.

Egy vállalkozó dolgozhat idegen váltóval, saját rendeletre szóló idegen váltóval és saját váltóval. A nemzetközi üzleti életben kedveltebb és elterjedtebb az idegen váltó.

Az idegen váltót a váltó kibocsátója hívja életre: felszólít valakit arra, hogy fizessen egy megnevezett harmadik félnek meghatározott helyen és időpontban meghatározott összeget. Nem szükséges, hogy ezek bármelyike pénzintézet legyen. A váltóügylet ez esetben háromszereplős: a kibocsátó, a váltón fizetésre felszólított címzett, és végül a kedvezményezett, aki a váltó összegét a váltóadóstól lejáratkor megkapja. Az idegen váltó a váltóadós személye szerint lehet intézvény (draft) és lehet elfogadvány. 

A nemzetközi üzleti életben gyakran alkalmazzák a saját rendeletre szóló idegen váltót. A váltó kibocsátója itt az áru eladója, aki egyúttal a kedvezményezett is („Fizessen nekem…”), címzettje pedig az áru vevője. Eladóként jól felfogott érdekünk, hogy az ilyen váltót vevőnk – fizetési kötelezettsége elismeréseként – elfogadja, azaz aláírja.

A saját váltó gyakorlatilag fizetési ígéret. A váltó kiállítója meghatározott helyen és időben meghatározott összeg kifizetését ígéri a váltón megnevezett kedvezményezettnek. Egy adásvételi ügyletben a saját váltó kiállítója mindig a vevő, kedvezményezettje az eladó.

A váltóügylet résztvevőinek köre kibővülhet a váltókezessel, aki a kibocsátó és az elfogadó mellett a váltó első oldalát bárhol aláírja (ez a váltóaval). Az ún. avalváltó esetében a váltókezes megtérítési váltóadós (a váltótörvény értelmében a főadóst követően a váltót bárhol aláírók valamennyien felelnek a váltó kifizetéséért). Fontos azonban, hogy egy váltó minősége (biztonságos volta) nem attól függ, hányan írták alá, hanem attól, milyen bonitású(ak) az aláíró(k). 

A váltótörvény szerint minden okirat (egy egyszerű papírlap is) érvényes váltó, ha azon a törvényes váltókellékek hiánytalanul szerepelnek.