Váltójog

A váltó formai követelményeit, valamint kiállításával, szereplőivel, átruházásával, a váltókövetelés érvényesítésével kapcsolatos szabályokat váltótörvények és nemzetközi váltóegyezmények szabályozzák.

A váltó szigorú alakisághoz kötött, forgatható értékpapír, amely pénzkövetelést vagy fizetési ígéretet tartalmaz. A váltójog a váltóra és jogviszonyaira vonatkozó jogszabályok összessége. 

A legtöbb ország valamilyen módon szabályozza a váltóügylettel kapcsolatos lényeges kérdéseket. Számos ország rendelkezik önálló váltótörvénnyel, mások kereskedelmi joguk részeként szabályozzák ezt az instrumentumot. 

Előbbire példaként említhető a brit Bills of Exchange Act 1882 (BEA) vagy a német Wechselgesetz, utóbbira az USA Uniform Commercial Code (UCC), amelynek 3. cikke foglalkozik az értékpapírok között a váltóval (az ún. Negotiable Instruments között).

Az egyes országok eltérő nemzeti szabályai a váltó nemzetközi használatában zavarók voltak, ezért a múlt század első felében szükségessé vált a nemzeti váltójogi eljárások egységesítése. Ez az 1930-as Genfi Nemzetközi Váltóegyezményekkel történt meg (Convention Providing a Uniform Law For Bills of Exchange and Promissory Notes, Geneva, 1930, The League of Nations).  

Az egyezményhez többnyire azok az országok csatlakoztak, amelyek nemzeti váltójogukat a német váltójog mintájára alkották meg. Összesen 27 ország, az EU-tagállamok közül is csak Ausztria, Belgium, Dánia, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Lengyelország, Litvánia, Luxemburg, Magyarország, Németország, Olaszország, Portugália, Svédország. 

Az ENSZ keretében 1988-ban tettek kísérletet világszerte elfogadható váltóegyezmény megfogalmazására (UNCITRAL Convention on International Bills of Exchange and International Promissory Notes), amelyet eddig mindössze öt állam ratifikált és további három állam írt alá. 

Magyarország a Genfi Váltóegyezményeket az 1965. évi 1. törvényerejű rendelettel léptette életbe. A váltójog egységes hazai szabályrendszerének érvényesítése érdekében ezt a jogszabályt módosította a 2017. évi CLXXXV. törvény a váltójogi szabályokról, amely az 1965. évi 1. törvényerejű rendelettel kihirdetett egységes váltótörvénynek a Magyarországon alkalmazandó kiegészítő váltójogi szabályokkal való egybefoglalását jelenti. 

Az egyes államok váltótörvényei azt is célozzák, hogy az esetleges váltóperek gyorsan, szűk körben rendelkezésre álló ellentmondási és vitatási lehetőséggel, rövid határidőkkel záruljanak le – a gyakorlatban azonban számolni kell azzal is, hogy sajnos egy váltóper elhúzódhat.

A tény, hogy a Genfi Egyezményekhez igen kevés ország csatlakozott, a nemzetközi üzleti kapcsolatokban arra figyelmeztet, hogy üzleti partnereinkkel előre tisztázandó a szerződésre irányadó jog mellett a szerződés fizetési módjához kapcsolt váltóra irányadó jog és az illetékes bíróság is. A törvény szerint ugyanis „A váltópert a felperes a váltó fizetési helye szerint illetékes bíróság előtt is megindíthatja… A váltóperre az alapjogviszonyban kikötött illetékesség nem terjed ki.” 

Mivel a váltójog elég speciális terület, végezetül egy jó tanács: ha még nem dolgoztunk váltóval (akár kibocsátóként, akár kedvezményezettként, akár címzettként), a váltójog finomságai, illetve a váltójogok eltérései okán érdemes hozzáértő nemzetközi jogász tanácsait kikérni.