Devizahitel

A devizában nyilvántartott hitel a devizahitel.

Devizahitel felvétele során a hitelező devizában határozza meg és tartja nyilván a hitel, kölcsön összegét és a hitelfelvevő a fizetési kötelezettségeit, rendszerint a kamatot, a tőketörlesztéseket is ebben a devizanemben teljesíti. 

Ez azt is jelenti, hogy a hitel kamata is az adott deviza kamatához kötött. Első ránézésre – különösen, amikor jelentős a különbség a forint és valamely deviza kamatszintje között – jó ötletnek tűnhet a devizahitel felvétele. 

Ugyanakkor a devizában való eladósodás jelentős árfolyamkockázattal jár együtt. Könnyű belátni, hogy hiába nyer valaki a kamatszínvonalon néhány százalékot, ha közben ennél jóval nagyobb arányú veszteséget szenved a devizaárfolyamok számára kedvezőtlen változása miatt. 

Az árfolyamváltozás ott jön a képbe, hogy – hacsak erről a hitelszerződésben másként nem rendelkeznek – a hitel folyósításakor a lehívott devizaösszeg átváltásra kerül forintra, illetve törlesztéskor a hitelfelvevő forintból vásárolja meg az ehhez szükséges devizát. Tehát mind a hitel felvételekor, mind a hitel törlesztésekor a hitel forintban kifejezett összege az éppen érvényes árfolyamon kerül kiszámításra. Nő, ha gyengül a forint, csökken, ha erősödik.

Úgy is fogalmazhatunk, hogy hacsak nincs eleve rendszeres, a hiteltörlesztésnek megfelelő devizabevétele (például export árbevétel) a vállalkozásnak, akkor a devizahitel felvételével tulajdonképpen spekulál: értelemszerűen arra „játszik”, hogy a számára kedvező kamatkülönbözetet nem fogja „eltüntetni” az árfolyam időközben bekövetkező változása. Józanul végiggondolva, nem racionális, hogy bármely vállalkozás a kemény munkával megkeresett bevételeit árfolyamspekulációs ügyleteken tegye kockára. 

Más a helyzet, amennyiben a vállalkozás működése során a bevételei vagy költségei jelentős részben az adott devizában merülnek fel. Ilyenkor akár éppen a devizahitel felvételével tudja csökkenteni az árfolyamváltozásnak való kitettségét. Természetesen előfordul, hogy olyan vállalkozás is felvesz devizahitelt, aminek a működése csak forintban történik. Ilyenkor a prudens eljárás az, ha a hitel mellé köt egy fedezeti ügyletet is az árfolyamkockázat kivédésére – bár ezzel az esetleges kamat árelőnyt a fedezeti ügylet költsége lenullázhatja, így feleslegessé teszi a devizahitel felvételét. 

Utoljára szerkesztve: 2021. február 18.

Kapcsolódó dossziék

Kapcsolódó fogalmak

Oldalunk célja a tájékoztatás. Minden tartalmat a legnagyobb gondossággal állítottunk össze és rendszeresen ellenőrzünk, az itt szereplő információk azonban nem tekintendők konkrét helyzetekre vonatkozó üzleti, jogi tanácsadásnak, az információk alkalmazásából fakadó bármilyen jogi következményért a kiadó felelősséget nem vállal.
Hivatalos állásfoglalásért mindig forduljon az illetékes hivatalhoz, ha tanácsadásra van szüksége a megfelelő szakértőhöz! Ha az oldalunk aktualitását vesztett hibás információval találkozna, kérjük jelezze nekünk: hibabejelentes@startupguide.hu!