Tőzsde

A tőzsde különböző áruk szervezett, szabványosított és központosított – ezért biztonságos – kereskedésének a helyszíne.

Számtalan filmből lehet ismerős a jelenet: egy nagy teremben rengeteg ember telefonál és kiabál egyszerre, különböző színes papírokat lobogtatnak, és árgus szemekkel nézik a fali nagytáblákon és a monitorokon rohanó betű- és számsorokat, árfolyamokat, tőzsdeindexeket; a film végére pedig valaki nagyon gazdag lesz, mások pedig elvesztik a vagyonukat. A filmes sablonban ez a tőzsde.

A valóságban a tőzsde egy piac, alapvető funkcióját tekintve ugyanolyan, mint bármely közönséges élelmiszer- vagy régiségpiac bárhol a világon: azért van, hogy adott termékek eladói és vásárlói szervezett körülmények között találkozhassanak és üzleteket köthessenek egymással.

Egy tőzsde és egy szokványos piac között két nagyon lényeges különbség van: az egyik az ott forgó áruk, termékek jellege, bonyolultsága, a másik a piac szabályozottsága.

Kezdjük azzal, hogy mit lehet venni a tőzsdéken? A termékek szempontjából alapvetően kétféle tőzsdét ismerünk: az értéktőzsdéket és az árutőzsdéket. 

Az értéktőzsdén devizákkal és nyilvánosan kibocsátott értékpapírokkal lehet kereskedni – a legáltalánosabb árucikket ezen belül a részvények jelentik. Az árutőzsdék kínálatában bizonyos, nagyon nagy mértékben sztenderdizálható árucikkek (pl. takarmánykukorica, olaj) vannak.

Bármelyik tőzsdetípusról beszéljünk is, a sztenderdizáció egy alapvető, közös jellemzője az ott forgó termékeknek: egy adott áru minden egyes példánya teljesen egyforma és így csereszabatos kell legyen egymással. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a tőzsdén nem kell és nem is lehet válogatnunk úgy, mint kedvenc zöldségesünk pultjánál az almák között, egy adott cég adott sorozatú részvényei vagy épp egy egységnyi takarmány kukorica vagy egy hordó északi nyers olaj mindig teljesen ugyanolyan, azaz kicserélhető egymással.

Ez két okból is végtelen fontos alapszabály. Egyrészt azért, mert a tőzsdei kereskedelemben forgó dolgok soha nincsenek ott fizikai valójukban (ráadásul a mai dematerializált értékpapírok fizikailag igazán már nem is, hanem csak egy elektronikus jelként léteznek). 

Másrészt pedig így biztosítható, hogy a kereslet és kínálat könnyen találkozhasson (azaz likvid legyen a piac): ha valaki szeretne venni mondjuk 100 darabot valamelyik részvényből, úgy nem kell olyan eladót találnia, aki az adott áron épp 100 darabot adna el ugyanabból. Tökéletes, ha van két, 50-50 darabbal rendelkező eladó, mint ahogy az is, ha valaki a 200 darab részvényből ad el neki 100-at. 

Mivel az adott részvényből mindegyik ugyanolyan, ezért teljesen mindegy, hogy egy vagy tíz vevő vagy eladó van-e egy üzletben, egy kérdés azonban még hátravan: hogyan biztosítható, hogy ezek a gyakran bonyolult, akár sok vevőt és eladót érintő üzletek elszámolhatók legyenek? Erre vannak a klíring- vagy elszámolóházak, melyek feladata a piac szereplői által megkötött ügyletek elszámolása és teljesítése.

A tőzsdei kereskedelem mára általánosan teljesen elektronikussá vált, ami azzal jár, hogy a filmes példánkban szereplő kiabáló emberek is eltűntek a tőzsdetermek nagy részéből és átköltöztek a számítógépek elé. Ők a brókerek (vagy alkuszok), akiknek az a kitüntetett szerep jut egy tőzsde működésében, hogy ők egyszerre az adott termékek vevői és eladói is. A tőzsdén ugyanis mi, átlagemberek nem tudunk közvetlenül üzletelni: ha venni vagy eladni szeretnénk valamit, akkor ezzel meg kell bíznunk egy tőzsdetag brókercéget, amelyik megpróbálja összehozni nekünk az üzletet.

Hogy milyen üzlet megkötésére adunk megbízást brókerünknek, igencsak változatos lehet: a legegyszerűbb helyzet, ha azonnal szeretnénk eladni vagy venni valamit (ezt hívja a tőzsdei nyelv azonnali vagy prompt üzletnek). 

Ennél egy fokkal bonyolultabb, amikor az üzletet ugyan most kötjük meg, de a teljesítés csak egy későbbi időpontban történik: ezek a határidős ügyletek, melyek célja gyakran nem is az adott dolog megvásárlása, hanem az árfolyamkockázatok spekulatív kihasználása vagy a saját pozíciónk fedezése. 

Mindez még fokozható azzal is, ha most nem is kötjük meg az üzletet, csak az üzletkötéssel kapcsolatos döntési jogot vesszük meg (vagy adjuk el): ezek az opciós ügyletek. E bonyolultabb – határidős és opciós – ügyleteket nevezik egyszóval származékos (vagy derivatív) piacnak – jelentős kockázatuk miatt ez inkább a profi befektetők terepe.

A tőzsdék – így itthon a Budapesti Értéktőzsde – szabályozott, központosított és mindezek miatt rendkívül biztonságos piacok, de természetesen a tőzsdéken kívül is van élet: a világon számtalan értékpapír- vagy devizaügyletet kötnek nap mint nap a tőzsdén kívüli (OTC – over the counter) kereskedelemben. 

Utoljára szerkesztve: 2020. december 22.

Kapcsolódó dossziék

Kapcsolódó fogalmak

Oldalunk célja a tájékoztatás. Minden tartalmat a legnagyobb gondossággal állítottunk össze és rendszeresen ellenőrzünk, az itt szereplő információk azonban nem tekintendők konkrét helyzetekre vonatkozó üzleti, jogi tanácsadásnak, az információk alkalmazásából fakadó bármilyen jogi következményért a kiadó felelősséget nem vállal.
Hivatalos állásfoglalásért mindig forduljon az illetékes hivatalhoz, ha tanácsadásra van szüksége a megfelelő szakértőhöz! Ha az oldalunk aktualitását vesztett hibás információval találkozna, kérjük jelezze nekünk: hibabejelentes@startupguide.hu!