Nehéz helyzetben lévő vállalkozás

A pályázatok világában a nehéz helyzetben lévő vállalkozás olyan cégeket jelöl, melyek a közeljövőben önerőből jó eséllyel már nem képesek talpra állni.

Pályázati és hitelfelvételi kérelmek minimumfeltételei között gyakran láthatjuk, hogy a támogatás nem nyújtható „nehéz helyzetben lévő vállalkozásnak”. Fontos ez a fogalom amiatt is, hogy jogszabály mondja ki, hogy – ha uniós támogatási szabály másként nem rendelkezik – állami támogatás nehéz helyzetben lévő vállalkozásnak nem nyújtható.

Általánosságban azt mondhatjuk, hogy egy vállalkozás akkor van nehéz helyzetben, ha nem tudja megállítani a veszteségek halmozódását – akár önerőből, akár tulajdonosai, hitelezői révén –, és emiatt rövid vagy középtávon fel kellene adnia üzleti tevékenységét.

Ezek a kritériumok változnak attól függően, hogy egy vállalkozás mekkora méretű, milyen vállalkozási formában és mennyi ideje működik. Az alábbiakban a kis- és középvállalkozásokra vonatkozó feltételekkel foglalkozunk.

A legalapvetőbb jel – függetlenül a vállalkozási formától és annak körülményeitől –, ha a vállalkozás ellen fizetésképtelenségi eljárás indult vagy indítható. 

Egy másik indikátor lehet a tőkeveszteség. Ha kft. esetében a jegyzett tőke, bt. vagy egyéni cég esetében a könyveiben kimutatott tőke több mint a fele nincs meg és annak több mint egynegyede az előző 12 hónap során veszett el, akkor a cég nehéz helyzetűnek minősül. 

Nehéz helyzetű egy vállalkozás akkor is, ha megmentési célú támogatásban részesült és a kölcsönt még nem fizette vissza vagy a kezességvállalás időtartama még nem járt le; illetve ha szerkezetátalakítási támogatásban részesült és a szerkezetátalakítási terv még folyamatban van.

A vállalkozás az eddig felsorolt feltételek hiányában olyan esetekben is nehéz helyzetben lévőnek tekintendő, ha veszteségei vagy adóssága nőnek, forgalma csökken, leltári készletei halmozódnak fel, fölös termelési kapacitása megemelkedik vagy megrendelésállománya jelentős mértékben csökken. 

Összességében látható, hogy ezek a fentieknél sokkal kevésbé konkrét kritériumok, és ez nagy mozgásteret ad a bírálóknak a döntéshozatalban. Egyben az is egyértelmű, hogy ahhoz, hogy bárki is megállapíthassa, hogy egy adott céget nehéz helyzetben lévő vállalkozásnak kell-e tekinteni, megfelelő számviteli adatokra van szükség.

Utoljára szerkesztve: 2021. július 20.

Kapcsolódó témák






Utoljára megtekintett fogalmak

Oldalunk célja a tájékoztatás. Minden tartalmat a legnagyobb gondossággal állítottunk össze és rendszeresen ellenőrzünk, az itt szereplő információk azonban nem tekintendők konkrét helyzetekre vonatkozó üzleti, jogi tanácsadásnak, az információk alkalmazásából fakadó bármilyen jogi következményért a kiadó felelősséget nem vállal.
Hivatalos állásfoglalásért mindig forduljon az illetékes hivatalhoz, ha tanácsadásra van szüksége a megfelelő szakértőhöz! Ha az oldalunk aktualitását vesztett hibás információval találkozna, kérjük jelezze nekünk: hibabejelentes@startupguide.hu!