Tőke

A tőke azoknak az anyagi és szellemi javaknak az összessége, amelyeket a vállalkozás hosszabb időre fektet be működésének elindítása és fenntartása érdekében.

A tőke nagyon tág fogalom: jellemzően befektethető pénzeszközt értünk rajta, valójában azonban sokkal több ennél. Azokat az anyagi és szellemi javakat értjük tőke alatt, amelyeket a vállalkozás hosszabb időre fektet be vagy köt le működésének elindítása és fenntartása érdekében.

Vagyis lényegében tőke minden, amit a cégünk tevékenysége érdekében felhasználunk. Ha úgy tetszik, mi magunk is, hiszen erre fordítjuk az eszünket, a tehetségünket és a munkaidőnket – ez egy vállalkozás humán tőkéje, ami talán a legfontosabb mind közül. A tőke része az összes eszköz, amivel dolgozunk, akkor is, ha a cég tulajdona és akkor is, amikor bérli azt a vállalkozás. És persze tőke a pénz is, amit befektetünk vagy mondjuk nem veszünk ki a cégből annak érdekében, hogy tovább működjön és növekedjen. 

Egy vállalkozás tőkéjén belül kitüntetett szerepet kap a saját tőke. Ez egy fontos gazdasági, számviteli fogalom. A saját tőke a tőkének az a része, amit a tulajdonos(ok) bocsátott(ak) a vállalkozás rendelkezésére, vagy amelyet a tulajdonos(ok) (a tag/tagok) az adózott eredményből hagyott/hagytak a vállalkozásnál. Az alapítók, tulajdonosok által véglegesen átadott tőkeösszeget a gazdálkodó a tevékenysége során szabadon felhasználhatja. 

A saját tőkének elvben mindenkor finanszíroznia kell a cég működését, ha ehhez nem elég, akkor baj van. Olyannyira, hogy ezt a helyzetet törvény is szabályozza. Eszerint, ha a saját tőke két egymást követő üzleti évben sem éri el a kötelezően előírt jegyzett tőkét és a problémát a második ilyen beszámoló elfogadása után 3 hónappal sem sikerül rendezni, akkor a cég 60 napon belül köteles gondoskodni az átalakulásról, a jogutód nélküli megszűnésről, esetleg más társasággal történő egyesülésről. 

A saját tőke kiemelt szerepet játszik az eladósodottság mértékének bemutatásában (sajáttőke-arány), valamint a cég nyereségtermelő képességének megítélésében is (sajáttőke-arányos nyereség, azaz ROE). Ez utóbbiak már olyan mutatószámok, melyeket árgus szemmel figyelnek azok a – startup ökoszisztéma különböző szintjein működő – befektetők, akik egy tőkeemelés keretében szállhatnak be új forrásokkal egy ígéretes, fejlődő cégbe.

Utoljára szerkesztve: 2021. augusztus 6.

Kapcsolódó témák





Utoljára megtekintett fogalmak

Oldalunk célja a tájékoztatás. Minden tartalmat a legnagyobb gondossággal állítottunk össze és rendszeresen ellenőrzünk, az itt szereplő információk azonban nem tekintendők konkrét helyzetekre vonatkozó üzleti, jogi tanácsadásnak, az információk alkalmazásából fakadó bármilyen jogi következményért a kiadó felelősséget nem vállal.
Hivatalos állásfoglalásért mindig forduljon az illetékes hivatalhoz, ha tanácsadásra van szüksége a megfelelő szakértőhöz! Ha az oldalunk aktualitását vesztett hibás információval találkozna, kérjük jelezze nekünk: hibabejelentes@startupguide.hu!