Kisvállalkozás

Évi közel 800 millió forintos árbevétel és legalább 10 alkalmazott: ez a legkisebb kisvállalkozás a törvény és a statisztikai besorolás értelmében.

Ha a kisvállalkozó szót halljuk, akkor ösztönösen a szomszédban dolgozó fodrászra, a két utcával arrébb lévő gumisműhelyre vagy a házhoz is jövő asztalosmesterre gondolunk. Nos, a törvényi besorolás szerint ők a valóságban jó eséllyel mind mikrovállalkozások.

A kisvállalkozások ugyanis nem is olyan kicsik: ebbe a méretkategóriába olyan cégek tartoznak, melyek 

  • kevesebb mint 50 főt foglalkoztatnak és 
  • éves árbevételük 2–10 millió euró – azaz kb. 700 millió forint és 3,5 milliárd forint – között marad.

Hogy a kisvállalkozások igazából mennyire nem kicsik, jól mutatja az is, hogy az összes magyar vállalkozás kevesebb mint 5 százaléka, alig több mint 30 ezer cég tartozik ebbe a körbe.

Ha csak a kategorizálást nézzük, a kisvállalkozások a pályázati, banki szintéren sokat emlegetett kkv szektor közepén helyezkednek el: nagyobbak, mint a mikrovállalkozások, de kisebbek, mint a már kifejezetten komoly vállalatoknak számító középvállalkozások.

Maga a kkv – azaz kis- és középvállalkozás – besorolás azért lényeges, mert számos EU-s pályázat és támogatási lehetőség csak a kkv-k számára érhető el.

Utoljára szerkesztve: 2021. augusztus 6.

Kapcsolódó témák




Utoljára megtekintett fogalmak

Oldalunk célja a tájékoztatás. Minden tartalmat a legnagyobb gondossággal állítottunk össze és rendszeresen ellenőrzünk, az itt szereplő információk azonban nem tekintendők konkrét helyzetekre vonatkozó üzleti, jogi tanácsadásnak, az információk alkalmazásából fakadó bármilyen jogi következményért a kiadó felelősséget nem vállal.
Hivatalos állásfoglalásért mindig forduljon az illetékes hivatalhoz, ha tanácsadásra van szüksége a megfelelő szakértőhöz! Ha az oldalunk aktualitását vesztett hibás információval találkozna, kérjük jelezze nekünk: hibabejelentes@startupguide.hu!