Monthly burn rate

A monthly burn rate azt mutatja meg, hogy a vállalkozás működtetéséhez havonta mennyi pénzre van szükség, amíg nem kezd el profitot termelni. A befektetők ezzel a mutatóval mérik, hogy a befektetendő összeg mennyi időre biztosít működési időt egy induló vállalkozásnál.

A monthly burn rate mutató arra szolgál, hogy a befektetők megtudják, mikorra fordul cash-pozitívba a vállalkozás, amibe befektettek, azaz mikor hoz több pénzt, mint amennyit visz. Ha egy beszélgetés során a mutató szóba kerül, érdemes visszakérdezni, hogy az, aki kimondta, milyen értelemben gondol rá, mert két különböző megközelítésben szokták elég felületesen használni. 

Monthly burn rate-ként néha azt értik, hogy egy vállalkozás mennyi pénzt költ el havonta. Ebben az értelemben kizárólag cash flow-ról, azaz a készpénzmozgásról, másképp mondva a havi összes kiadásról van szó, tehát például a meglevő eszközök amortizációját ebbe nem szokás beleszámítani. Világos, hogy ebben az értelemben a monthly burn rate kizárólag a kiadások lefaragásával módosítható. 

Ettől némiképp különbözik a startup világban jóval gyakoribb nettósított értelmezés, amikor nem pusztán a kiadásokról van szó, hanem a bevételekkel korrigált kiadásokról beszélünk. Ez azt mutatja meg, hogy mennyi pénzt él fel, „éget el” a cég a működése során a befektetőktől szerzett tőkéből, így végső soron azt is, hogy változatlan körülmények között mennyi ideig képes újabb befektetés nélkül működni. Ezt szokták nettó burn rate-ként is emlegetni.

A nettó burn rate szerencsés esetben csökkenő tendenciát mutat, hiszen ahogy a cég túl van a fejlesztési szakaszon, megoldotta a tömeggyártást vagy a szolgáltatás nyújtását és elkezd egyre nagyobb tételben értékesíteni, úgy nőnek a bevételei, és ezzel együtt javul a kiadásai mögötti fedezeti ráta, azaz a pénzének egyre kisebb része a befektetőktől származó forrásokból felélt pénz, és egyre nagyobb a saját bevétel aránya. 

Utoljára szerkesztve: 2020. december 23.

Kapcsolódó dossziék

Kapcsolódó fogalmak

Oldalunk célja a tájékoztatás. Minden tartalmat a legnagyobb gondossággal állítottunk össze és rendszeresen ellenőrzünk, az itt szereplő információk azonban nem tekintendők konkrét helyzetekre vonatkozó üzleti, jogi tanácsadásnak, az információk alkalmazásából fakadó bármilyen jogi következményért a kiadó felelősséget nem vállal.
Hivatalos állásfoglalásért mindig forduljon az illetékes hivatalhoz, ha tanácsadásra van szüksége a megfelelő szakértőhöz! Ha az oldalunk aktualitását vesztett hibás információval találkozna, kérjük jelezze nekünk: hibabejelentes@startupguide.hu!