Amortizáció / Értékcsökkenés / Értékcsökkenési leírás

Az értékcsökkenés egy cég korábbi beruházásainak elavulását fejezi ki. Költségként elszámolható, ami jó a vállalkozásnak.

Minden egykor új és nagyon értékes beruházás veszít az értékéből a használat során. Az új céges autó pár év alatt megkopik, de azért még jól használható, ugyanakkor néhány év alatt egy-egy számítógép, telefon, vagy szoftver teljesen elértéktelenedhet. 

Az értékcsökkenés tehát az a természetes folyamat, amelynek során az egykor értékes dologból évről évre egyre kevésbé értékes dolog válik, az értékcsökkenési leírás pedig – bár a neve nem hangzik túl biztatóan – az a konkrét módszer, ahogy ezt a jogszabályoknak megfelelően költségként fejezzük ki. 

Az értékcsökkenési leírással rögzítjük a vállalkozás anyagi vagy szellemi javainak fokozatos elavulását. Az értékcsökkenési leírás ugyanakkor nem csupán azt mutatja, hogy ezek a dolgok egyre kevesebbet érnek, hanem azt is, hogy munkára, termelésre, értékteremtésre használtuk őket. 

Ezt fejezzük ki azzal, hogy az értékcsökkenést a költségek között számoljuk el, ami után – törvényben meghatározott feltételek mellett – nem kell áfát vagy egyéb adót fizetnünk. Itt viszont vannak komisz kivételek, ezért érdemes ilyen téren is a könyvelőre hallgatni, és jó előre kikérni a véleményét. 

Minden beruházás során, amikor új eszközöket, anyagi vagy szellemi javakat vásárolunk, számolni kell egy hasznos élettartammal, vagyis azzal, hogy meddig tudjuk alkalmazni az adott eszközt, gépet, szoftvert stb. a vállalkozásunkban. Ez ügyben is a jogszabályok igazítanak el, vagyis csaphatunk a hasunkra, hogy kitaláljuk: hány év alatt akarunk nullára amortizálni egy cégautót. 

Az értékcsökkenés elszámolására többféle módszer van. Lineáris értékcsökkenési leírás az, amikor minden évben ugyanakkora értékcsökkenést számolunk el költségként, degresszívnek azt hívjuk, ha egyre kisebb, progresszívnek pedig azt, ha egyre nagyobb hányadot veszünk értékcsökkenésnek. 

Utoljára szerkesztve: 2021. augusztus 6.

Kapcsolódó témák


Utoljára megtekintett fogalmak

Oldalunk célja a tájékoztatás. Minden tartalmat a legnagyobb gondossággal állítottunk össze és rendszeresen ellenőrzünk, az itt szereplő információk azonban nem tekintendők konkrét helyzetekre vonatkozó üzleti, jogi tanácsadásnak, az információk alkalmazásából fakadó bármilyen jogi következményért a kiadó felelősséget nem vállal.
Hivatalos állásfoglalásért mindig forduljon az illetékes hivatalhoz, ha tanácsadásra van szüksége a megfelelő szakértőhöz! Ha az oldalunk aktualitását vesztett hibás információval találkozna, kérjük jelezze nekünk: hibabejelentes@startupguide.hu!